# 7 taoista mondat, amit MINDEN REGGEL el kell mondanod magadnak

**Channel:** A Csend Mögött
**Source:** https://www.youtube.com/watch?v=Ac4LHYpG1bk
**Transcript page:** https://www.withtranscript.ai/video/Ac4LHYpG1bk

## Chapters

- 0:00 — A reggeli belső mondat ereje
- 2:10 — Három mondat a mozgásról
- 7:10 — Jelenlét, elengedés és elégség
- 13:13 — Visszatérés a nyugalomhoz

## Transcript

**[0:00]:** Van egy mondat, amellyel sokan minden reggel elindítják a napjukat anélkül, hogy észrevennék. Nem hangosan mondják ki, talán még szavakba sem öntik. Ott van abban, ahogy az ébresztő után már a teendőikre gondolnak, ahogy eszükbe jut kellemetlen beszélgetés, vagy ahogy a telefon után nyúlnak, mielőtt igazán magukhoz térnének. Ez a csendes belső mondat gyakran egész nap velünk marad. meghatározhatja, mennyi türelmünk jut első váratlan helyzetre, hogyan fogadunk egy rossz hírt, és mennyire tudunk jelen lenni abban, ami éppen történik. Volt már olyan reggele, amikor még ki sem kelt ágyból, de belül már sietett, amikor a nap még el sem kezdődött, és ön már fáradtnak érezte magát tőle? Ma valami egészen kicsit javaslok. Válassza meg tudatosan a nap első mondatát. Ehhez nem kell korábban felkelnie. Nem kell hosszú reggeli rutint bevezetnie, és nem kell úgy ten mintha minden rendben volna. Elég lehet néhány pillanat, amikor a megszokott aggodalom helyett egy olyan gondolatnak ad helyett, amelyhez később is visszatérhet.

**[1:10]:** Hét ilyen mondatot hoztam. Mindegyik a taóista gondolkodás egy egyszerű, hétköznapokban is használható felismerését idézi fel. Nem varázsigék, inkább iránytűk. segíthetnek észrevenni, merre indul a figyelmünk, amikor a nap magával ragad. A hetedik különösen fontos, mert bármilyen jól kezdődik is egy reggel, előbb vagy utóbb történik valami, ami kizökkent bennünket. Az utolsó mondat éppen arra a pillanatra szól. A reggel elején könnyű átengedni másnak a döntést arról, mi foglalja el először a gondolatainkat. Megnézzük az üzeneteket, és máris valaki más sürvős ügye jár a fejünkben. Felidézzük a tegnapi hibánkat, és azzal az érzéssel indulunk el, hogy ma is bizonyítanunk kell. Pedig megállhatunk egy pillanatra, mielőtt mindez elkezdődik. Nem azért, hogy tökéletes napunk legyen, hanem hogy ne pusztán a megszokás válasszon helyettünk.

**[2:10]:** Az első mondat így szól: Ma nem erőltetem a dolgokat. Együtt mozdulok azzal, ami jön. Ez könnyen félreérthető. Nem azt jelenti, hogy lemondunk a cselekvésről, vagy mindenre rábólintunk. Azt jelenti, hogy nem pazaroljuk az erőnket olyan küzdelemre, amelyre nincs szükség. Gondoljon a vízre, amikor kő kerül az útjába. Nem áll neki bizonyatni, hogy a kőnek máshol kellene lennie. Utat talál körülötte és tovább halad. Ez nem gyengeség. Ez az alkalmazkodás ereje. Hányszor kezdünk már reggel vitatkozni valamivel, ami még megsem történt? Elképzeljük, milyen kellemetlen lesz a megbeszélés. Fejben újra és újra lejátszunk egy beszélgetést. Előre bosszankodunk a késésen, amely talán be sem következik. Mire elérünk a valódi helyzethez, az elképzelt változatai már kifárasztottak bennünket. A mai napot nem kell előre legyőzni. Amikor eljön egy nehézség, válaszolhat rá. Megteheti, ami szükséges, de nem kell órákkal korábban megkezdenie a harcot a saját gondolataiban. Próbálja meg reggel kimondani. Ma nem erőltetem a dolgokat.

**[3:30]:** Együtt mozdulok azzal, ami jön. Lehet, hogy ettől nem változnak meg a körülmények. Az viszont változhat, mennyi fölösleges ellenállást tesz hozzájuk. A második mondat: Ami hozzám tartozik, azért megteszem a részem, de nem üldözöm kétségbe esetten. Sokszor úgy élünk, mintha minden vágyott dolog csak akkor maradhatna a közelünkben, ha szüntelenül utána futunk. Keressük mások szeretetét, elismerését, a biztosabb jövőt. Közben egyre feszültebben figyeljük, megérkezett-e már az, amire várunk. A vágy önmagában nem baj. Az sem, ha dolgozunk valamiért. A különbség abban van, hogy tudunk-e tenni érte anélkül, hogy minden pillanatban az eredménybe kapaszkodnánk. Aki fél, hogy elveszít egy kapcsolatot, talán túl hamar feladja a saját határait. Aki minden áron elismerést akar, néha már nem is a munkájára figyel, hanem arra, észrevették-e. A sürgetés beszűkíti a látást. Könnyű elsietni valami mellett, amihez éppen nyugodtabbel kellene. Képzeljen el valakit, aki elültet egy magot, előkészíti a földet, öntözi, figyel rá, de ne ássa ki másnap reggel, hogy ellenőrizze, nőtte már a gyökere.

**[4:55]:** Nem húzza fölfelé a hajtást, hogy gyorsabban fejlődjön. Megteszi, ami rajta múlik, azután időt ad annak, ami nem sietthető. Ez a mondat sem tétlen várakozásra hív. Tegye meg a maga részét, kérdezzen, készüljön, dolgozzon, mondja el, amit érez. Aztán engedje meg, hogy a másik embernek, az eseményeknek és az időnek is legyen szerepe abban, ami kialakul. Nem minden múlhat az ön még nagyobb erőfeszítésén. A harmadik mondat visszavezet bennünket a vízhez. Tudok hajlani anélkül, hogy összetörnék. Amikor erősnek szeretnénk látszani, gyakran megkeményedünk. Azt hisszük, akkor bírjuk ki a nehézségeket, ha semmi sem érinthet meg bennünket, ha egyszer sem bizonytalanodunk el, és soha nem változtatunk az álláspontunkon. Pedig ami merev, az nem feltétlenül áll ellen jobban a viharnak. Egy vastag ág eltörhet ott, ahol a nác meghajlik, majd újra felegyenesedik. Érdemes felidézni egy helyzetet, amely nem úgy alakult, ahogy szerette volna. Maga a történés volt a legnehezebb része, vagy az a hosszú belső küzdelem, amíg újra meg újra azt mondta, ennek nem így kellett volna történnie.

**[6:22]:** A rugalmasság nem azt jelenti, hogy mindent jónak nevezünk. Egy kritika fájhat, egy veszteség valódi veszteség marad. De nem kell hozzájuk még azt a követelményt is hozzátennünk, hogy bennünket ilyen dolgok soha nem érhetnek. Meg lehet hallgatni egy bírálatot anélkül, hogy az egész értékünkről szóló ítéletként fogadnánk. Meg lehet változtatni a véleményünket anélkül, hogy ezt vereségnek tekintenénk, és el lehet engedni valamit, ami fontos volt anélkül, hogy közben önmagunkat is elveszítenénk. Tudok hajlani anélkül, hogy összetörnék. Ebben a mondatban van hely a fájdalomnak, a változásnak és annak is, hogy tovább menjünk.

**[7:10]:** A negyedik mondat a kontrollról szól. Nem kell irányítanom az egész napot, jelen lehetek benne. Mennyi figyelem megy el arra, hogy előre kézben tartsuk, amit nem tudunk? a forgalmat, mások hangulatát, azt, ki mit gondol rólunk, egy döntés következményeit, amelynek még a körülményeit sem ismerjük teljesen. A tervezés hasznos, de ha attól várunk nyugalmat, hogy minden lehetséges fordulatot előre kiszámítunk, egyre újabb bizonytalanságokat találunk. A jövő mindig több lehetőséget tartogat, mint amennyit egyetlen reggelen végig tudunk gondolni. Vannak dolgok, amelyekre közvetlenül hatunk. Mit mondunk, hogyan készülünk fel, mikor tartunk szünetet, miként válaszolunk arra, ami történik. És sok minden van, amit legfeljebb befolyásolhatunk, de nem dönthetünk el egyedül. Amikor az egész napot az utóbbiak fölötti őrködéssel töltjük, éppen arra marad kevesebb figyelmünk, amit valóban megtehetnénk. Egy régi példázatban egy földművesnek elkóborol a lova. A szomszédok sajnálkoznak. Milyen szerencsétlenség! Az öreg csak annyit felel: Lehet, ki tudja. Másnap a ló visszatér, és vadlovakat ho magával.

**[8:37]:** A szomszédok most gratulálnak a szerencséjéhez. Ő megint ugyanazt mondja: Lehet, ki tudja. A történet később is fordul egyet. Ami jó hírnek látszik, nehézséget hoz. Ami bajnak tűnik, új lehetőséget nyit. A földműves nem azért marad nyugodt, mert előrelátja a történet végét. Éppen azt tudja, hogy nem látja. Azzal foglalkozik, ami aznap előtte áll. Amikor nem tudja irányítani, mi történik majd délután, attól még figyelhet arra, ami most van. Erre a beszélgetésre. erre a döntésre, arra az egy lépésre, amelyet jelenleg megtehet. A jövő miatti aggodalom néha akkor is velünk marad, amikor visszatérünk a jelenbe. Nem kell harcolni ellene. Elég lehet újra észrevenni, hol van most, és mi kívánja éppen a figyelmét. Nem kell irányítanom az egész napot, jelen lehetek benne. Innen vezet tovább az ötödik mondat. elengedem, ami már nem rajtam múlik. Van egy teher, amelyet észrevétlenül cipelhetünk magunkkal. Egy beszélgetés, amely után napokkal is azt keressük, mit kellett volna másként mondani.

**[9:58]:** Egy régi hiba, amelyért újra meg újra szemrehányást teszünk magunknak. Valaki más döntése, amely fájt, és amelyet fejben még mindig megpróbálunk visszafordítani. Ezek a dolgok fontosak lehetnek. Érdemes tanulni belőlük, és van amit helyre is lehet hozni. De egyszer elérkezünk ahhoz a ponthoz, ahol a további belső ismétlés már nem változtat a történteken, csak tovább foglalja a helyet a mai napban. Az elengedés nem közönny. Nem azt mondja, hogy nem számított, ami történt. Inkább felismeri, hogy attól, hogy valamit tovább tartunk a kezünkben, még nem kerül újra a hatalmunkba, mintha egy befejezett utazás csomagját cipelnénk napokon át. A benne lévő dolgoknak volt helyük az úton, de ha az út véget ért, nem kell a súlyukat mindenhová magunkkal vinni. Gondoljon egy marék homokra a tenyerében. Ha attól fér, hogy elveszíti, és teljes erőből ökölbe szorítja a kezét, a szemcsék kicsúszhatnak az ujjai között. Nyitott tenyérben több maradhat meg belőlük. Nem mindent tarthatunk meg így sem, de nem kell a félelmünkkel még jobban megszorítanunk azt, ami fontos.

**[11:13]:** Amikor azt mondja, elengedem, ami már nem rajtam múlik, nem feladja a mai lehetőségeit, éppen helyet csinál nekik. A hatodik mondat két részből áll. Van amiből már most is elég van, és én is elég vagyok ahhoz, hogy elkezdjem ezt a napot. Sokunkban megszólal reggel egy hiányt soroló hang. Több idő kellene, több pénz, több eredmény, több bizonyíték arra, hogy jól haladunk. Ha valamit elérünk, rövid idő múlva már a következő hiányra mutat. Ez a hang néha segít észrevenni egy valódi szükségletet, de ha mindig csak ráhallgatunk, könnyen szemelől tévesztjük azt, ami már itt van. egy ember figyelmét, egy csendes reggelt, egy képességet, amelyet évek alatt szereztünk meg. Valamit, ami tegnap még nehéz volt, ma pedig már természetes. A hála lehet ilyen egyszerű és pontos. Nem kell letagadni miatta a gondokat. Nem kell kijelenteni, hogy mindenünk megvan. Csak néhány pillanatra azt is meglátjuk, ami nem hiányzik. A mondat második fele ugyanilyen fontos.

**[12:29]:** Lehet, hogy észreveszi, mennyi minden van már az életében. Mégis úgy érzi, önmaga nem elég jó hozzá, mintha előbb hibátlanná kellene válnia, mielőtt joga volna nyugodtan megérkezni a saját napjába. Pedig a félkésztervek, a bizonytalanságok és a hibák nem zárják ki, hogy ma is figyelemmel forduljon önmaga és mások felé. Nem kell megvárnia egy elképzelt jövőbeli változatát ahhoz, hogy méltósággal élje a jelent. Fejlődhet, miközben már most is emberként tekint magára, nem pedig kijavítandó feladatként. Van amiből már most is elég van, és én is elég vagyok ahhoz, hogy elkezdjem ezt a napot.

**[13:13]:** Ez nem azt ígéri, hogy többé semmire sem lesz szüksége. Arra emlékeztett, hogy a mai életének értéke nem egy későbbi eredményre vár. És most érkeztünk el a hetedik mondathoz, ahhoz, amelyre a többi hatnak is szüksége van. Visszatérek a nyugalmamhoz, ahányszor csak kell. Mondhat reggel egy bölcs mondatot. Érezheti is, hogy igaz. Aztán két órával később valaki türelmetlenül szól önhöz, elromlik valami, késésben van. Észreveszi, hogy megint feszülten próbál mindent kézben tartani. Ilyenkor könnyű arra gondolni, ennyi volt, ma sem sikerült. Mintha a reggeli nyugalom csak akkor érne valamit, ha estig megszakítás nélkül kitartana. De egy nehéz nap közepén elveszíteni a türelmünket nem különös kudarc. Emberek vagyunk. reagálunk, megijedünk, elfáradunk. A kérdés nem az, sikerül-e mindezt mindig elkerülni. A kérdés az, észrevesszük-e, amikor eltávolodtunk attól, ahogyan jelen szeretnénk lenni, mert abban a pillanatban már vissza is fordulhatunk. Lehet, hogy ma 20-szor kell ezt megtennie, reggel még nyugodtan indul el, aztán sietni kezd, észreveszi és lassít.

**[14:37]:** Később megint bosszankodik valamin, amin nem tud változtatni. Észreveszi, és a következő teendőre figyel. Este újra elővesz egy régi hibát, észreveszi és leteszi. Egyik visszatérés sem érvénytelen attól, hogy később újra kizökken. Ezért fontosak a mondat utolsó szavai. Ahányszor csak kell. Nem egyszer, nem csak akkor, amikor könnyű, ahányszor csak kell. A gyakorlás éppen akkor válik valódivá, amikor észreveszi, hogy elvesztette a fonalat, és szelíden újra felveszi. Bűntudat és nagy fogadalmak nélkül csak visszatér. Ez a hét mondat. Ma nem erőltetem a dolgokat. Együtt mozdulok azzal, ami jön. Ami hozzám tartozik, azért megteszem a részem, de nem üldözöm kétségbeesetten. Tudok hajlani anélkül, hogy összetörnék. Nem kell irányítanom az egész napot. Jelen lehetek benne. Elengedem, ami már nem rajtam múlik. Van amiből már most is elég van. És én is elég vagyok ahhoz, hogy elkezdjem ezt a napot. Visszatérek a nyugalmamhoz, ahányszor csak kell. Nem kérem, hogy holnaptól mind a hetet ismételje el minden reggel.

**[15:56]:** Abból könnyen újabb teljesítendő feladat lenne. Válasszon egyet. azt, amelyiknél egy pillanatra úgy érezte, erre most szükségem van. Maradjon ennél az egy mondatnál hét napig. Holnap reggel, mielőtt a telefonjához nyúlna, mondja-e magában lassan háromszor: "Hagyjon időt a szavaknak, aztán kezdje el a napját. Ha később azon kapja magát, hogy megint sürget, erőltet, kapaszkodik, vagy előreaggódik, idézze fel a választott mondatot. Nem kell különleges érzést előidéznie. A visszatérés maga a gyakorlat. Nem érje esténként mennyivel lett jobb, és ne tekintse elvesztegetett napnak azt, amelyiken sokszor megfeledkezett róla. Másnap reggel újra elkezdheti. A változást talán nem egy nagy felismerésben veszi majd észre. Lehet, hogy egy egészen apró helyzetben. Valami nem a terve szerint alakul, és ön mégis képes egy pillanatra megállni, mielőtt válaszol. eszébe jut, hogy van más lehetősége is, mint a megszokott reakció. Talán csak ennyi történik, de ebből az egy pillanatból indulhat a következő. Ha szeretné, írja meg hozzászólásban, melyik mondatot választja.

**[17:11]:** Elég a száma, egytől hétig. Így a döntés nem csak egy futógondolat marad, és talán más is felismeri, hogy ugyanazzal küzd, amivel ön. Holnap reggel nem kell az egész életét megváltoztatnia. Válasszon egyetlen mondatot, mielőtt a nap követelései megszólalnak. Mondja el halkan. Aztán amikor szüksége lesz rá, térjen vissza hozzá, ahányszor csak